Elfogadták a BRFK múlt évi beszámolóját

Több mint három százalékkal csökkent a fővárosi regisztrált bűncselekmények száma 2021-ben az előző év adataihoz képest a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) múlt évi beszámolója szerint, amelyet szerdán egyhangúlag fogadott el a Fővárosi Közgyűlés.

Drágább lesz taxival utazni Budapesten májustól

Május 9-től emelkednek a fővárosban a taxis tarfiák: az alapdíj 700-ról 1000 forintra, a kilométerdíj 300-ról 400-ra, a percdíj pedig 75 forintról 100 forintra nő - döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés.

Az ukrajnai menekülteket megsegítő intézkedésekről döntöttek a képviselők

Az ukrajnai menekülteket megsegítő intézkedésekről döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén a szervezeti és működési szabályzat (szmsz) és a költségvetési rendelet módosításával.

Tudomásul vették a Városháza-ügyet vizsgáló bizottság jelentését

A Fővárosi Közgyűlés többsége tudomásul vette a Városháza eladásának ügyét vizsgáló bizottság jelentését szerdai ülésen, egyúttal döntött arról, hogy 24 ezer fővárosi dolgozónak emelkedhet átlagosan 15 százalékkal a bére.

Láng Zsolt: Karácsony kérjen bocsánatot a Magyar Zene Házát érintő szavai miatt!

Bocsánatkérésére szólította fel a főpolgármestert a Magyar Zene Házára tett kijelentései miatt a Fidesz-KDNP frakcióvezetője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

MSZP: kényszer szülte a költségvetést

A kényszer szülte a főváros jövő évi költségvetési tervezetét, az 50 milliárd forintos hiányt a főváros csak kormányzati kompenzációval vagy hitelfelvétellel tudja ellensúlyozni - mondta az MSZP fővárosi frakcióvezetője a Fővárosi Közgyűlés szerdai, a büdzséről várhatóan döntő ülése előtt.

MSZP: fel fog állni a Városháza-ügyben a vizsgálóbizottság

Fel fog állni a Városháza-ügyben a Fővárosi Közgyűlés vizsgálóbizottsága - közölte a szocialisták budapesti frakcióvezetője a közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón.

Fidesz-KDNP: a főváros eladná a volt újpesti uszoda területét

Azzal, hogy a főváros befektetőknek akarja értékesíteni az egykori újpesti uszoda területét, bebizonyosodott, hogy Karácsony Gergely főpolgármester és Déri Tibor (Momentum) IV. kerületi polgármester hazudott a választóknak - olvasható a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának közösségi oldalán.

Hajléktalan-férőhelyekről, ingatlaneladásról és utcanevekről döntöttek a képviselők

Száznegyven éjjeli menedékhelyként szolgáló férőhellyel bővül a fővárosi hajléktalanellátás; nettó ötmilliárdért adnak el egy Bécsi úti telket, valamint közterületet neveznek el Pege Aladár Kossuth-díjas bőgőművészről és Polcz Alaine pszichológusról, íróról.

Az MSZP atlétikai világbajnokságot és Diákvárost is akar

Meg kívánjuk rendezni a 2023-as atlétikai világbajnokságot, de még ennél is jobban meg akarjuk építeni a Diákvárost - mondta a szocialisták budapesti frakcióvezetője a közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón.

Testvérvárosi megállapodást köt Budapest és Kassa

Jóváhagyta a Budapest és a szlovákiai Kassa közötti testvérvárosi keretmegállapodást csütörtöki rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

Októbertől csökkennek a nagydiagnosztikai várólisták a daganatgyanús esetekben

Kétmilliárd forintos központi költségvetési támogatás biztosításával a daganatgyanús megbetegedések esetében csökken a nagydiagnosztikai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges várakozási idő októbertől Budapesten, így a diagnózis tíz napon belül elkészül majd.